Friday, August 19, 2005

goMOLYgo...augusztusi holdtöltés

Üdv a goMOLYgo hiperlufiján.

A magyar felségterületre 2oo6 nyarán begomolygó jelenleg New Yorkban tanyázó de innen kereket oldó avantgarde mandinerground magazin web- és sertésoldalának előzetes nyúlványa és vadhúsa a világmindenség dicsőitésére és megregulázására a Semmiért Nem Felelős Minisztérium rendeletei szerint.Császármetszés 2oo5 augusztus holdtöltekor.Azaz most vagy moha.
Rovatok ahol rovarkodunk-------previous page
Bűzenet ahol beszólhatsz nekünk-------------------comment
Megújulás minden Teliholdkor
Olvasd vagy szokj hozzá.
Csá a fellegekből.
Minden jég fenntartva
Moha2oo5

Ulman Kowalsky gondolatrinák és egyéb neodada karcolatok

== Ulman Kowalsky a neodadaizmus benjáminja szeretett álmodni. Szerette az álmait. Leginkább azt a többször is visszatérő álmot szerette, amiben repülni szokott. Házak között vagy tarka rétek felett. Ulman bolondult ezekért az álmokért. Egyszer verset is fabrikált, mely nemrég került elő egy Ridgewood-i padlás dobozai közül. Ez a költemény Ulman Kowalsky harmadik, máig előkerült, angol nyelvű költeménye. Mint már korábban emlitettük, Ulman soha nem tagadta, hogy több éves amerikai kinttartózkodása ellenére mindig is hadilábon állt az angollal. Mindezt figyelmen kivül hagyva ime a költemény. Lapozz tovább.

I can fly in my dreams
As a bird or as a fly
I’m not afraid of the deep
In my dream I touch the sky

I do not need any wings
I just jump and start to fly
I believe it’s not a dream
And I’m a bird or I’m a fly

Tapicskolónia-3.

Fölérek a kilencedikre. A szokásos főtt kukoricaszag. Ott ül a vödrön a dugóorrú, parázshajú csokimikulás.
-Kukorica, rohadt kukorica , miért?-kérdezem- Miért minden nap kukorica?
azaz: why corn every day?
Ettől a mukitól még soha nem kaptam normális választ. Most is csak egy háromdimenziós fogpasztavigyor.
-Because I am a corner.

Szabó Lőrinc forditásában:,.....talán igy
-miért minden nap kukorica?
-mert én nem kukoricázok...

zete

Holdószer-2.

Lány-bringa-szesz ital canga nő


Az a helyzet, hogy te nem is létezel. Állandóan azzal foglalkozol, hogy mi lesz majd fél év, egy év múlva, ahelyett, hogy azt élveznéd ami most van. Ami a jelenben történik, arra nem figyelsz.
Pedig figyeltem. Nagyon is. Csúszós melleket operált ki a télből a Bedford-i délután májusi sebésze.
Aztán megint rólam beszéltünk, amit utálok. Elugrottam perecért, de nem ment a Guiness-hez. A kocsma hátsó fertálya a sötét boxokkal: az első randikhoz, az elülső rész, az utcára néző, nagy üvegablakokkal: a több éves kapcsolatokhoz. A bolt előtti kisfán rongykigyó figyel. Divik a szines rövidszárú gumicsizma kisszoknyához méhpempővel. A videotéka vitrinében olajfestmény. Amerika félárbóccal. Majd egy magas biliárdozó lány a punkkocsmában hirtelen hegedülni kezd. Hazasietünk.
Ha iszol, ne tarts szüneteket. A váratlanul kitisztuló agy, bizonytalan gondolatokhoz vezet.


Moha

zete folyamversei 1-1o.

EGY************************


hiába mondanám nem hazudtam
mérged akár a katlan forr
beléd haraptam újra
lelkünk zarándokútja
kettévál megint
gyűlölsz magadban a kint
tűzzel irtanád ki
mint emlékem nem találsz ki
fele utat nem hivlak
majd és a tudat hogy meg
mérgeztelek egy életre
adósod leszek


KETTO***********************


elém ne fordulj légy kemény akár a hó jegesen recsegve roppanó élveteg manó tüskés fogakkal marj belém szerelmed véres köldökén tárj mérges gödröket legény mi bennem majd utakat törve beletipor egy száradó jövőbe koncért ostromol és föl le ringva fuldokol miért ne fulladjon vérbe nevetésünk goromba sirálya csapkodjon bugyogó vermekben ázva maszatos lelkünknek vérképeként miért ne gyilkolj a szerelmedért...


HAROM************************


egy medence vizbe folytottalak
fent volt a csend
lent meg friss halak

kacsáztak gyöngyöző utat


egy medence vizbe folytottalak
most ott vagy lent
combod közt hinárok

ringanak puhácska faladnak



NEGY****************************



folyami fák letűnt éjszakák
végtelen csöndje hamuvá lett
időkbe hullott régi rögbe
rúgott lelked jelenje

meg
még
nekem


OT*******************************


mik jönnek elő varázshegyen ülök túl mindenen az erő legyen velem nem jöhet senki magamból nem tudok kimenni onnan hol jó volt tudni hogy csókolt mint a parázs fénye egy ezredévre elegendő torna az idő méhébe tolva vasrészegen a vágy tüzét megrakni a hegyen senki sincs csak a csönd a régi bilincs ködébe zárva a szoba végtelen zugába hol a foltos lelkek gyúlnak sötét árnyékok zúgnak mélykék vizet csorgatnak belénk egy sziget mélyére tűnve egy napra maradsz s örökre....


HAT************************************


sártengered közepébe fekszem belém bújt gyökereid nem eresztem lucskos kádadat iszappal tele sikamlós tüskéid lüktető sebe addig égessen mig bőrödnek leve
egy életre felold akár a sav fuldókló lelkedből kiszab hogy örökre ott ne maradj



HET***********************************

"v"
ágyadnak mozgatórugója
lelked édeni valója
válj valóra nekem
légy mindenek tudója
végtelen terekbe ugorj a
tengerbe velem


NYOLC**********************************


eltűnő lelkedet melledet kutatom betört bársonyod emlékét falom tengered habzó vizen virágszirom
arcod ablakát nyitom magamra hagyom hogy akarja
valóm gyönyöröd ódon metronóm darabja napfényben
világitó torony


KILENC************************************


úgy kell öltöznöd majd
mint egy dáma s én
részegen térden állva
kényeztetlek hajadat
fésülve teszlek a fürdőkádba


TIZ*****************************************

most megint szerelmes vagyok beléd kell valami kép ami a tudatot nyitja feléd
lépdel egy bősz alak szemében döglött kishalak spirálja zsebéből kirántja a múltat hol testedhez hozzányúlhat hol reszkető melledet foglya újra hivja a vad zenét nem hallja más szerteszét szórja az ég rugója eképp hull a valóba e kép



VEGE AZ ELSO TIZNEK>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

keversek

Mi a szösz az a folyamvers?

A szabad gondolatáramlás és a szabad asszociáció egyik legközvetlenebb, legkönnyedebb, egyben legszabadabb, rimekkel diszitett irodalmi formája.
Egy folyamversben az iró, egyszrűen utat enged a lelkében tanyázó és onnan- szinte öntudatlan módon- kiáramló gondolatok, érzéki szóképek, szókapcsolatok szabad áradatának.
" A folyamvers a tudatalatti vulkánja"- mondta Ulman Kowalsky egy neodadaista találkozón. (Armenik Zete folyamversének felolvasását a vers közepén kezdte, az utolsó harmadával folytatta és az elejével fejezte be, ezzel illusztrálva a folyamversben rejlő lehetőségek végtelen spirálját.)
A folyamvers költői bravúrja ugyanakkor, az időnként betűzdelt rimeknek köszönhető. Bár a rimek látszólag tagolják az irott szöveget, egy folyamvers leginkább oly módon olvasandó, ahogyan az ember kiloccsant egy vödör felmosóvizet az udvarra.
A folyamvers leginkább egyetlen, hosszú, összetett mondat, egy ponttal a végén, mely lezárja a versáramlást,s igy olykor kész művészi egységet teremt. Ugyanakkor egy kész folyamvers bármivel, bárhogyan, bármikor tovább irható,folytatható.
"Kész folyamvers nem létezik, - mondja Kowalsky ,- ahogy a leejtett vajaskenyér az életnek csak egy mozzanata, a leirt folyamvers csupán, egy végtelen gondolatmenet mikrónyi darabja."
Egy folyamversben nincs versszerkezet vagy kötött rimképlet, nincsenek rimekkel végződő, tördelt sorok. Bár irott formája prózai műhöz hasonló, a szövegbe ékelt belső rimek jelenléte miatt mindenképpen versről beszélünk. Bármilyen , ehhez hasonló formában megirt vers, csak rimekkel lehet folyamvers.
Egy folyamversben nem mindig van konkrét mondanivaló. Egy folyamvers ize, zamata leginkább belső boncolgatásában érzik ki igazán: a szövegbe hintett belső rimek, az egyes,- legtöbbször nem összeillő szavak, paradox szófordulatok, érzéki szószerkezetek, valamint az un. "kétoldali"- vagy "többsugarú" rimek a folyamverset leginkább egy bulya bozóthoz teszik hasonlatossá.
Egy folyamverset nem szokás átirni vagy módositani. "Ha nem folyik ki belőled lazán, egyszerűen, úgy ahogy, rimekkel egyetemben...próbáld meg máskor, ne faragcsikáld...", irja Zete A folyamvers mint inverz verspróza c. tanulmányában.
"Ne irj át soha folyamverset, csak irj egy másikat..."
Igy tehát egy folyamversnek több verziója is lehet, egyazon vers lehet rövidebb később hosszabb (sohasem forditva), az adott vers megsokszorozódhat.
Mivel a folyamvers az iró lelkének, gondolatainak szabad áramlása, "a tudatalatti vulkánja"....
A folyamvers szent és sérthetetlen.
A folyamvers magánterület.

........részlet a Grádicsok irodalmi lap azoknak fanzinból

Tapicskolónia-2.

Kérdezz egy amerikait


Visszafelé a boltból belefutok Mike-ba meg Andy-be. Megpakolt reklámszatyrokkal igyekeznek szokásos bozótjuk felé, ahol ebédelni szoktak. A Park avenue kellős közepén. Meleg van akár egy kazánban, ennek ellenére velük tartok. Andy-vel még nem dumáltam. Új gyerek a festőcsapatban. Ohio-ból. (rohadt szar hely,soha ne menj oda-Andy) Pár napot dolgozott velünk a múlt héten aztán lekoccolt Colorado-ba kicsit nyaralni. Most megint velünk lébecol. Beülünk a bozótba kajálni. Andy-nek sajátos szófosása van, egész nap jár a szája, amolyan okostojás. Eddig valahogy elkerültem, de most hagyom magam, hogy lekérdezzen.
- Te honnan is vagy?- kérdezi Andy azonnal, hogy leheverünk.- Kelet Európából?
- Igen-mondom-Közép Európából, -kijavitom, mint mindenkit akit csak tudok.
Kelet európa ugyanis a rettegett Balkán: Románia, Bulgária meg a mégkeletebb felvidék, nem pedig Mi, meg Csehország meg satöbbi- maguk a románok meg bulgárok mondták nekem, ugyanakkor ha az ember amerikában él és nagyjából képbe kerül, mit tartanak az itteniek az un. Keleteurópáról valahogy kicsit leanyázva érzi magát ha egy kalap alá veszik a többi hasonszőrű népekkel, a magyar büszkeség ugye.
-Magyarországról vagyok- mondom Andynek és tömöm a fejem.
-Azt nem tudom, -mondja Andy- Prágában jártam.
-Olyasmi-mondom én, hogy némileg képben legyen.
Andy a szendvicsével piszmog. Apró szakálkája van az ajka alatt, kis körfülbevaló a füle belső cimpájában, mindig fitt, tiszta ruhácskában csiszolja a falat, amolyan elkényezetett, anyukakedvence, okoska gazdaggyerek. Mármint első benyomásra. (Soha ne itéld meg a könyvet a boritójáról-Berit, Soha ne vegyél könyvet a kezedbe-Ulman Kowalsky)
- És miért jöttél Amerikába?- érdeklődik. Pontosabban azt kérdezi, És te miért jöttél A-ba, és mindezt azzal a fensőbbséges közönnyel, mint aki már sokakat kérdezett.- Az amerikai álom?- próbálkozik.
- Én meg:- Nem, részemről én jövőre hazacuccolok, egyszerű kalandvágyból vagyok itt, utazgatok.

Ennyi. Ezt nem is feszegetjük tovább. Mindenki kajál. Pedig most jöhetnének a szokványos kérdések: mióta vagy kint, merrefelé utaztál már satöbbi. De Andy leáll. Valami oknál fogva nem kiváncsi több dologra. Kajálunk tovább. Aztán arra gondolok két salátalevél között, hogy tőle kéne megkérdeznem. Andy a legjobb alany, a legjobb amerikai emberpéldány eme kérdés őszinte, mélyreható, majdhogynem tudományos megválaszolásához. Igy aztán nekiszegezem:
-Mond csak Andy, tulajdonképpen mi az az AMERIKAI ÁLOM. (the american dream, amiről még Madonna is énekel, ami minden amerikai mozifilmben benne van)-Itt azok álmáról van szó, akik itt születtek (amerikaiak) vagy akik ide vándorolnak?
-Mindkettő- mondja Andy és az ujjait szopja. A szendvicse egy kicsit zaccos. Tocsog tőle minden kifelé. Amerikában képtelenség megenni izlésesen egy bolti szendvicset. Nagy a bőőőség, a két kenyérszelet gerincét totálisan agyonpakolják. Andy szendvicse legalább hatrétegű. Menekülnek a sajt és sonkaszeletek.
- Az Amerikai Álom minden embernek más.-mondja Andy végül- Lehet az, hogy legyen 2.3 gyereked, nagy állat kocsid, házad, nyaralód...tudod ez az ország abszolút individualis, az egyéniségre a sajátosságra épit és tanit. Hogy legyen egy saját bizniszed, saját tulajdonod, ne függjél az államtól. Mint például a nagyszüleim. Végigdolgozták az életüket, most nyugdijasok, félretettek egy kis pént, és most azt csinálják amit mindig is szerettek volna, vettek egy luxus lakókocsit és járják az országot. Minden héten máshol laknak, ismerkednek a környékkel, beszélgetnek az ottani emberekkel...ez mindenkinek más.

Arra gondoltam nekem mi az amerikai álom, meg hogy Magyarország mire tanit meg ösztönöz. Aztán csak kajáltam tovább. A Park Avenue-n egy bozót alatt.

Armenik Zete: Kérdezz egy amerikait aug11.2oo5.

Álommoly

Álommoly


Alvó tudatalatti mélyedések



Tegnap elsüllyedt velem egy hajó. És Dzsoki kibékült Bobival. Simán kimenekültem. Részletek? Egy kisrepülő. A hajó befordul. Jobbra, a motor már nem megy. Én lenézek az alsó szintre. Derékig áll a viz. De a csatorna sekély. Az elsüllyedő jaht örvénye nem szippant be.
„Merre járt Vadölő. Honnan tudja, hol van Gödöllő.”


armenikzete



Tapicskolónia-1. 365-911

365 nappal, hogy 911


ssssssssssddssssssss
Hatalmas szél őrjöng odakint. Mintha le akarna dönteni ki akarna tépni, föl akarna boritani valamit. Egy éve ezen a napon két madár érkezett. És felboritott valamit. Amit a szél már nem tud. Amit a szél már nem tud ledönteni. Ledönteni. A kiskölykök a sarkon megpróbáltak kipattintani egy söröskupakot a betonból. Nem találtam meg az újságost a pornólapokkal. Felhivtam egy lányt Bronx-ban, de azt mondták két hete hazautazott. A 2 dolláros turkáló zárva volt. A másikhoz a Broadway-n kurva sokat kellett volna gyalogolni. A Bedfordon fingom nem volt, hol van az utcaszinház a Kent Avenue-n és hugyoznom kellett és sört akartam de az Öregasszonyoknál ID-t kértek. A többi hely nem volt szimpatikus. Azért csak lebaktattam a sötét szélben a partig, hogy megnézzem kivilágitották e 3 dimenzióban a WTC helyén a valamikori 9.11-et. Fölmásztam egy falra. Egy srác megkérdezte minden rendben van e. Persze nem világitották ki. Amúgy csak egyetlen fotót csináltam, mert sötét lett mire odáig jutottam, hogy na. Éhes voltam, de nem volt kedvem hazamenni. Mindenhol baszott jó nők sétáltak el mellettem. Arra gondoltam, nem ismerek senkit ebben a városban. Arra gondoltam, kivel kéne lógni, hogy Hu igy bevonult. Aztán arra, hogy el kéne költözni, meg arra, hogy hogyan. Aztán gondoltam, keritek egy szórólapot az L café-ból, azon rajta van, hol volt a japán utcaszinház, hétha ott lelem Bo-t, lesz valami. De a kávézó kirakatában egyetlen flyer sem csak égő gyertyák mivel hogy we stand. Hát igy. Aztán hazajöttem. A bor savanyú. Álmos vagyok. Nyugodt vagyok. Amit a szél már nem tud. Ledönteni.



Zete

Thursday, August 18, 2005

Holdószer1.

........Kitettem a muskátlit az ablakba. Sajtot is reszeltem hozzá. A nő még ott aludt az ágyban. A hasán, hogy az arca nem látszott. Az asztal csupa hamu (parázs). Üres üvegek szerteszét. Szeretem a múlt jelenlétét. Arról beszéltünk, hogy hogyan lesz tovább. Az erkélyen akartál kiugrani. Az éjjel vizszintesen vágták félbe a Holdat. Előrejelzés. Persze a pálmafákon kivül semmi. Édesen susogni? Az igen.

moha

Moha Lounge
New York, észak- Williamsburg-nek becézett Brooklyn-i loftnegyedében található, egy négyemeletes ikerépület (hajdan volt gyárépület) harmadik emeletén. A helyiség 85o sqft belterű, 11 ft magas menyezettel rendelkező, 2 lakószobát tartalmazó, amerikai konyhás, összkomfortos stúdiólakás egyik falán 12o ablakkal. Lakók száma jelenleg 3.
A szabadon hagyott, világos és tágas, csaknem 5oo sqft méretű kommon area (nappali vagy társalgó) lehetőséget teremt kiállitások, művészeti események, happeningek, kisebb koncertek rendezésére.
A MOHA Happenings Factory-t környékbeli, new yorki vagy ideiglenesen New Yorkban tartózkodó művészek és művészbarát fiatalok alkotják.
A Moha Lounge-ban havi rendszerességgel láthatók (hallhatók) művészeti események, általában a hónap utolsó szombatján.
A MOHA Happenings Factory rendezvények alkalmával, a meghivott vagy szórólapok, plakátok által verbuvált tisztelt közönség mindig láthat itt cheap art show-t (feltörekvő fiatal névtelen művészek kiállitott és megvásárolható munkái) hallgathat élő zenét és éjfél tájban megnézhet egy happeninget Dr. Mészáros (Moha házigazda) vagy más performer előadásában. Minden bulin van bár és tánc reggelig, fogadott vagy helyi dj-vel. Az eseményeket minden esetben kamerával rögzitjük. Ezek anyagaiból kaphattok némi izelitőt imhol eme oldalon. Persze nem minden esemény sikerül úgy, ahogy elterveztük (gondolok a happening rögzitésére), ezért csak a használható anyagok kerülnek utómunkára és bemutatásra.
A Moha Lounge-ban jelenleg nyári szünet van. Semmi nagyszabású rendezvény őszig. Ugyanakkor filmbemutató 2oo5. szept. 17-én szombaton este 9 órai kezdettel a loftépület aljában található Potion Cafe-ban. Világszám! a MOHA Happenings Factory 2oo5-ös rövidfilmre vágott happeningjei , minifilmjei és egyéb filmművészek alkotásai kivetitőn, kiállitás és party.
Ha netán ez idő tájt New Yorkban jársz vagy csak beugranál esetleg a városban lébecolsz (vagy laksz) de még itt nem jártál...küldj egy jelet fentről a Bűzenetbe. Hagyj e-mail cimet, hogy tájékoztathassunk a jövendő bulikról, mifene. Addig is nézd a filmeket. Kérlek vedd komolyan, hogy ne vedd komolyan. Csók az otthoniaknak.
Dr. Mészáros Moha, New York

2.Mad Repairmen
Őrült szerelők, 2oo5.ápr.16. Moha Lounge

és a többi.....

Banángerinc

ványa
számomra csak a művészet felé fordulásnak van boldogságnyúl ványa

mindent
szabad
a képzelet
az erő
legyen
veled


Füstöl a hering, nem hat a répa.
+++azaz értendő
Kedves Egybegyűltek!
Imhol mondom néktek hogy a Banángerinc a goMOLYgo mandinerground magazin nonverbális szilikonmentes atomabszorbciós neodada vadhúsa és nyúlványa absztrakt posztszürreál felhőgomolygója és rovata úgyismint független mikromagazin a világmindenség dicsőitésére és megregulázására....++
Banánba nem csap a ménkű