valósághormon hermelin télen fehér nyáron barna ing nem az árnyékra vetődött rá ásítáborozott pohárba nézett nagyot harapott sokat fogott arra fele kacsintgatott megy a fűtés szívem nem fizeti senki sem hiába meleg a hideg ráz valami ideg kihúzom a falból nyárig a télbe úgyis belemállik a szája büdösre vágyik hahotázik az van a tortán mászik a hab a torkán gurgulázik kakaskodik a tyúkod elenged de visszahúzod a jó bőrét is lenyúzod magából fakadó gondolat valami nyugodt indulat kisnyulat fogatni vele se lesz jobb a neve megöl ha látod lám volt egy jó barátodlégy motoros zarándok
No comments:
Post a Comment